|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Metz A. Márton 1993. augusztus 11.A Romániai Magyar Cserkész Szövetség /RMCsSz/ elnöke, Schmidt Péter elmondta, hogy feszült volt a viszony a Romániai Cserkész Szövetséggel. Hosszú tárgyalások után 1992. szept. 31-én egyezményt írtak alá: tiszteletben tartják egymás működését, létrehoztak egy összekötő bizottságot, melyben mindkét fél egyenrangú, ezenkívül létrejött a Nemzeti Cserkész Tanács, ebben a tagság egyharmada a magyar szövetség tagjaiból áll. A RMCsSz bejegyzett központja Csíkszeredában van. A cserkészmozgalom vallásos alapon is működik, ezért a kerületi, körzeti felosztás követi az egyházmegyék területét. Idén van hatvan éve a Gödöllőn rendezett Jamboree-nak /Cserkész Világtalálkozónak/. Ebből az alkalomból rendezett ünnepi találkozóra meghívták az erdélyi cserkészeket is. A találkozó egyúttal a magyar cserkészek világtalálkozója is lesz Gödöllőn, mintegy százan vesznek részt ezen Erdélyből. /Metz A. Márton: Fellendülőben a cserkészmozgalmak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./1998. április 23.Metz A. Márton a kommunista időszak módszereinek újraéledését látta a Demokrata Párt fellépésében, a pártnak a restitutio in integrum elleni küzdelmében. Először zavart és bizonyságot keltettek /lásd Adrian Severin kémhistóriáját!/, nyilvánosan ellentmondtak Ciorbea kormányfőnek /privatizálandó vállalatok listája/, végül kivonultak a kormányból /de a koalícióból nem!/, stb. Jött az új kormány, amely ugyanolyan, mint a régi. Traian Basescu harmadszor kaparintotta meg a közlekedési tárcát és alig pár nappal az új kormány beiktatása után, ápr. 16-án bejelentette: az államosított házak bérlői "az igazságszolgáltatás áldozatai". Basescu az 1994-es, Iliescu idején hozott, 1994-es törvényre hivatkozott: a bérlők a bérelt házakban maradhatnak 1999-ig. Ez világos beszéd, figyelmeztetés a parasztpárti miniszterelnök számára: bánjék csínján az ingatlanok visszaadásával. A cél nem lehet más, mint olyan helyzet teremtése, hogy a koalíció életképtelen legyen. / Metz A. Márton: Meg sem száradt a tinta. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./1998. augusztus 13.A magyar egyetem elleni harc újabb állomásaként értékeli Metz A. Márton, hogy most gazdasági érvekkel érvelnek az egyetem ellen. Dr. Cesar Ungurenasu, az Alaptudományok Román Társasága ügyvezető elnöke a Romania liberának adott interjúban kifejtette: "a román államnak semmilyen erkölcsi vagy anyagi érdeke sem fűződik a magyar nyelvű szakember képzéshez." Az önálló magyar egyetemi campus felépítése hétszázmillió-egymilliárd dolláros beruházást igényelne. Egy "ilyen beruházás a román egyetemek pusztulását jelentené". A beruházások terén elsődleges teendő a román egyetemek újjáépítése, hangsúlyozta Ungurenasu. Az Alaptudományok Román Társasága /SRSF/ nemzetközi hírű román tudósokat tömörítő politikamentes szervezet, 1997. márc. 1-jén alakult meg. /Metz A. Márton: "Megnyugodhatunk" - Új fejezet kezdődik. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./2006. július 19.Két és fél évi kitartó csapatmunka eredményeként tavaly megjelent Szívemhez nőtt falu címmel mind magyar, mind román nyelven Magyargyerőmonostor és Felsőmonostor monográfiája a kolozsvári Studia Könyvkiadó gondozásában, körülbelül ezer színes fényképpel. A Gicu Agenor Gansca mérnök, üzletember kezdeményezte könyv elkészítése érdekében alakított hatvanhat tagú csapatban szerzők, szerkesztők, dokumentátorok, levéltári kutatók, külső munkatársak voltak jelen. A kötet magyar változatában igen sok a helyesírási hiba, és tárgyi tévedések, fordítási melléfogások is előfordulnak. Az is zavaró, hogy több képaláírás román nyelvű maradt. Szükség lett volna alapos korrektori munkára. /Metz A. Márton: Egy „szívközeli” falumonográfia. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./2006. november 3.Vofkori László egyetemi előadótanár Románia turizmusföldrajza /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda/ című munkája nemcsak a felsőoktatásban tanulóknak fontos, hanem a turisztikai vállalkozásba kezdők kézikönyve is. A kötetet lezáró kislexikon mind magyarul, mind románul közli a legfontosabb turisztikai alapfogalmak magyarázatát, értelmezését. /Metz A. Márton: Rokon ismeretek útikalauza. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./2012. március 2.A Bánság tragédiájaDan-Adrian Cărămidariu, Metz A. Márton fordítása Az első világháború kitörésekor a Bánságnak nevezett, Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó történelmi terület még gazdag és virágzó régió volt. Nyugodt, több nemzetiséget számláló tartomány, mely etnikumok közül négy (a németek, magyarok, románok és szerbek) közel azonos lélekszámmal bírt, a kisebbek ( bolgárok, horvátok, csehek, zsidók, cigányok, szlovákok stb.) pedig szintúgy hozzájárultak eme európai térség egyedülálló arculatának a kialakításához. Bánság 1914-ben egy közép-európai állam egyik leggazdagabb, korszerű értékeket képviselő tartománya volt, olyan terület, amelyben a nyugati kultúra és civilizáció alaptényezőnek számított, felelős a politikai osztállyal és a gazdasági elittel, mely ugyanakkor a hazafias értékeket sem tévesztette szem elől. Egyes osztrák–magyar statisztikák szerint Temesvár az ország második legjelentősebb gazdasági potenciáljával bírt (Budapest után), lélekszáma közel járt a százezerhez, gazdasági élete példás, 1875 és 1910 között minden tekintetben feltörekvő tendenciákat mutatott. Egyvalami hiányzott csak a városból: az egyetem. Polgármestere 1914-ben a német Karl Telbisz volt, a városi közigazgatás feje pedig a román Stan Vidrighin, a város nyelve magyar és német. Az elöljáróság nyugati nagyvárosokba küldte Stan Vidrighint, hogy tanulmányozza a csatornázást, illetve vízvezeték-hálózatot. Ezek kiépítését a háború kitörése előtt Temesváron is megoldották az adott korban példásnak számító módon. Ezzel egy időben a városi közigazgatás – hamburgi, londoni és drezdai szakértők tanácsai alapján – városfejlesztési terveket dolgozott ki, melyeket 1918-ig részben be is vezettek. Állami és magániskolákat építettek, könyvtárak, múzeumok nyíltak, művelődési társaságokat alapítottak; a jó társadalmi élet kialakítása a régióban a legjelentősebb szempontok között jelentkezett, Budapest és Pozsony után az ország harmadik legdinamikusabb urbánus társadalma volt ez. Az akkor működő temesvári gyárak szintén az Osztrák–Magyar Monarchia legjobbjai közé tartoztak, az élelmiszer-, a bőr-, a textilipar, illetve más iparágak fejlettségi foka pedig a közép-európai nívóval vetekedett. Temesvár semmivel sem maradt a monarchiabeli nagy iparközpontok mögött, amelyek akkoriban Csehország és Ausztria területén voltak. A tartomány rendkívül gazdag mezőgazdasága révén Temesvár gazdasága erőteljes volt. A kereskedelem, a bankok, a hitel- és pénzintézetek hasonlóképpen példátlan virágzást mutattak. Mind a síkvidéki mezőgazdaság, mind a hegyvidéki, fémipari vállalatok (Resica, Stájerlak, Boksánbánya) erőteljesen fejlődtek, az iparvállalatok és bányák pedig mind a jó adminisztráció, mind a gazdasági szervezés terén példaszerűek voltak. Akkor ez volt a helyzet. Ma, 90 évvel az Osztrák–Magyar Monarchia megsemmisülése, illetve 62 évvel a kommunizmus térhódítása, valamint húsz évvel annak bukása után a Bánság nem létezik. Minden bánsági érték, legyen az gazdasági fejlődés, társadalmi és etnikumközi szervezettség, kulturális és humán érték, amit a bánságiak az osztrák–magyar katalizáló erőknek köszönhetően sikerrel megvalósítottak és alkalmaztak, ma már a múlté, halott. Gazdaságilag igen kevéssé számítunk. A mezőgazdaság tönkrement. A bánsági élelmiszeripar majdnem teljesen letűnt. A hegyi Bánság fémipara romokban hever. A multinacionális cégek gyáraiban olcsón termelnek sokat. A helyzet az előbb említett cégek által működtetett technológiai és informatikai központokban sem különbözik. Románia szintjén az infrastruktúra itt a legpocsékabb. Egy, a várost megkerülő, 12 kilométeres terelőút kiépítése nyolc évig tartott, egy hatvan kilométeres útszakasz korszerűsítése ugyanannyit. A tény, miszerint Temes megye lakosainak átlagkeresete romániai viszonylatban az első helyek egyikén áll, potomság mindössze. Ugyanis nem a moldvai megyéknek kellene összehasonlítási alapul szolgálniuk, hanem a szomszédos magyarországiaknak, amelyek infrastruktúra szempontjából ugyan jóval mögöttünk maradnak, a termelékenység tekintetében viszont messze megelőznek. A hatalmat 1920-ban megszerző románságnak gondja volt arra, hogy mindent felszámoljon. A bánsági „melting pot”-nak mára csupán az emléke maradt. A még létező kisebbségek – a cigányság kivételével – amolyan kirakatbeli bábuk, aggok gyülekezetei, melyeket a román többség – a bánsági multikulturalizmusról ömlengve – előtérbe tol. Tizenöt-húsz esztendő múlva a kirakatokba múmiákat, vagy múzeumbeli – népviseletbe bújtatott – babákat raknak. A svábok eltűntek, a magyarok száma megfogyatkozott, a szerbeké ugyancsak, zsidók sincsenek. A bánsági légkör mára csupán egy letűnt kor emléke, avítt parfüm. Bánsági politikusok gyakorlatilag már nincsenek. Akik vannak, a művelődés szempontjából jelentéktelenek. A bánsági tartományért egyikük sem tett semmit, s nem is fog. Egyikük sem bánsági születésű, nem ismerik, nem értik, és nem érzik az itteni folyamatokat. Immár valódi bánságiak sem léteznek. Ha mégis, hát kisebbségben vannak. Döntő többségük oltyán, bihari, máramarosi, csupa jövevény. Akik közvetlenül nem ítélhetőek el. Megértem őket, hiszen itt mindig jobb volt, vagy legalábbis ezt hangoztatták. Ám azt is értem, hogy a tartomány sorsa számukra közömbös, hogy nem tudnak vele azonosulni. Sem a Dómmal, sem a Korzó úti palotákkal, sem a bilédi, vagy nagyszentmiklósi sváb házakkal, sem a Szemenikkel, sem a Temessel. Semmivel sem, ami itt van, vagy itt volt. Temesvárt elfoglalták az olténiai, moldovai és más eredetű románok, a bánságiak lélekszáma pedig egyre csökken. Már kisebbséget alkotnak. Amikor a hatvanas években egy egyetemi kart – talán az agronómiát – Craiováról Temesvárra költöztettek, annak diákjai vasárnaponként összesereglettek a Korzón, lábaikat a paloták falának támasztották és magokat köpködtek az utcán. Amikor a nyolcvanas években a svábok boldogan eltávoztak, megszabadulva a román uralomtól, a házaikba beköltöző moldovaiak eltüzelték a parkettát, mert fáztak, s mert addig még sohasem láttak olyant. Fájdalommal mondom: a Bánság már nem létezik. Létének utolsó jele, egyszersmind talán a legfontosabb, az 1989. decemberi volt. Utána a Bánság kiszenvedett, örökre megadta magát. Azok, akik eltemették, több mint húsz éve arra törekednek, hogy ellopják identitását és szokásait; ám emlékezetük csekély, felelőtlenek, öntudatlanok, hozzá nem értőek, tolvajok és velejükig romlottak, akárcsak a bizánci-fanarióta politikai osztály, amely az épphogy hatalomra jutott Băsescu-féle diktatúrában is a húsosfazék körül tolong. A hajdan nagy és erős, illetve gazdag államot gyarapító Bánság az ország koszos perifériájává degradálódott, amelyben immár húsz esztendeje koldusbotra jutott a jóérzés, a józan ész és a rendszeretet. Erre jó bizonyíték a Temes megyében Băsescura voksolók igen magas száma. Nyíltan és hangosan kijelentem, noha számítok az úgynevezett bánságiak vagy temesváriak ellenvetésere: az igazi bánsági meggörnyedten áll, ám egyenesen ítél; az igazi bánságit nem lehet átejteni a jobboldali mezbe csomagolt szekusmázzal; az igazi bánsági megérti, hogy a munka, az építés, a jól és alaposan végzett tevékenység, a rendezett élet csendje és nyugalma mindig előbbre való, mint a modellértékűvé emelt botrány, hazudozás, faragatlan viselkedés, bugriskodás, még akkor is, ha ez utóbbiak elnöki eredetűek. A Bánság csupán emlék... Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
